Gluténmentes Édesség

“Egyél jól, legyél jól!”

Ha tetszik a tartalom és szeretnél támogatni, akkor támogass egy kávé árával, hogy még több és még jobb tartalmakat készíthessek.

Gluténmentes élet 1 év távlatából, és egyben ünnepi összefoglaló!

Gluténmentes karácsony

Gluténmentes életemben, amióta cöliákiát igazoltak nálam, idestova egy év telt el. A kezdeti kétségbeesést, megnyugvás és beletanulás követte.

Túl az első éves kontrollon, boldogan jelentem ki, hogy a gluténmentes diéta mégsem az ördögtől való, és egyáltalán nem lehetetlen feladat. Ugyanis nagyon nagymértékben javultak az értékeim! 2737  IgA-val, és 149 IgG-vel diagnosztizálták nálam a betegséget, és egy éven át betartva a gluténmentes diétát, az IgA értékem 11, az IgG pedig 4! Tehát sikerült a sejtjeimet pusztító káros enzimeket nagyon jelentősen redukálni. Büszke vagyok magamra, és a kezelőorvosomtól is dicséretben részesültem, pedig egy elég mogorva figura….

„Csak így tovább a gluténmentes diétával!” felszólítással engedett utamra, és jövőre ugyan ezt várja tőlem!

Persze nem volt mindig könnyű, és voltak bakik, de ezekből okul az ember. Megtanultam, hogy olvasószemüveg nélkül nem megyek vásárolni, és még akkor is megnézem, hogy tartalmazhat-e nyomokban glutént, ha nem is gondolnám, hogy igen. Megfizettem ennek a tanulópénzét, mire megjegyeztem!

A tavalyi karácsonyom gyomorilag nem sikerült valami jól, pont a fent említett bakik miatt. De éppen akkor csöppentem bele, így megbocsátottam magamnak már azt az incidenst. Az idei ünnep más lesz, nem lesz rossz komfortérzet, legalább is a glutén miatt biztos nem.

Májusban kezdtem a blogom, azóta szép számmal gyarapodtak az általam kipróbált és elkészített finomságok, amiket akár a karácsonyi asztalra is meg lehet sütni.

Remélem, nem csak nekem okozott örömöt megsütni, és lejegyezni, hanem a kedves hasonló sorsú olvasónak is tudtam újdonsággal, ötlettel szolgálni!

Jövőre is szeretném folytatni, egy kicsit már több önbizalommal, de tudva, hogy van még mit tanulni.

Engedjétek meg nekem, hogy itt mondjak köszönetet a Németországban élő barátnőmnek, Hadas Veronikának, aki a bejegyzéseimet ellenőrzi. És mivel neki is nagyon fontos odafigyelnie az étkezésre, rengeteg hasznos tanáccsal, és ötlettel látott el egész évben! Bár rossz, hogy ilyen messze él, de általa tágul a világ, és tudok újdonságokat hozni, amik esetleg itthon még nem voltak.

Kívánok Mindenkinek nyugodt, békés ünnepeket, finom gluténmentes édességeket, és jövőre ott folytatom, ahol idén abbahagytam, az életszemlélet marad: „Egyél jól, legyél jól!”